Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete
Képviseli: Mecsné Fullajtár Ildikó
Legfontosabb számunkra a különböző hallásmaradvánnyal élők igényeik szerinti segítése. Azaz, ha egy siket ember, ha beszélni tud jobban, és így érti meg a társát, akkor ezen a nyelven, az élő beszéddel szeretne információt kapni. Ebben segíthetnek a beszédterápiás fejlesztések, a maradék hallás erősítése. Vannak sorstársaink között akik a jelnyelvet használják előnyben. Számukra jó hír, hogy idén sokféle színházi előadáson lehetséges a darabot jelnyelvi tolmács kíséretében megtekinteni.
eKözösségek Fejlesztéséért Alapítvány
Képviselő: Nagy Ágnes.
Az eKözösségek Fejlesztéséért Alapítvány workshopokon, valamint a kapcsolódó nyomtatott és digitális anyagokon keresztül szorgalmazni kívánja a konstruktív tapasztalatcserét az amerikai diaszpóra, az EU-tagállamok, valamint Szerbia és Horvátország magyar szakemberei, önkormányzatai, civil szervezetei között, hogy elősegítse a rendelkezésre álló források optimális felhasználását a határ menti területek fejlesztése érdekében. Ennek megfelelően a program társadalmi-gazdasági eredménye: a résztvevő intézményeknek, szervezeteknek átnyújtott know-how hasznosulása, amely a sikeres pályázatokban, a digitális írásbeliség terjesztésében, a hatékonyabb információáramlásban és a határon átnyúló együttműködésekben nyilvánul meg. Az eKFA arra a felismerésre építi tevékenységét, hogy a világháló létrejötte és annak fejlődése újabb és újabb eszközöket nyújt a Kárpát-medencében és a világban élő magyar közösségek összefogására. A szervezet szerepe ezeknek az eszközöknek a hatékony alkalmazása és minőségi, hasznos tartalommal való megtöltése.
Puskás Tivadar Alapítvány & Nemzetközi Technológiai Intézet
Képviselő: Bódi Gábor igazgató
Az intézet küldetésének tekinti, hogy kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere és tapasztalata révén intelligens szolgáltatásokat nyújtson a mindenkori felhasználók igényeinek megfelelően. Megismerve partnerei igényét: feldolgozza konkrét technológiák piaci lehetőségeit, környezeti hatását, szabályozási és műszaki részleteit, majd a megrendelő szempontjai szerint azokat elemzi és a technológiatranszfer projektek megvalósításához konzultációs szolgáltatást nyújt.
Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége
Képviseli: Fainné Lacsny Éva
Egyesületi formában működő társadalmi szervezet, mely elsősorban a magyar informatikai piac legnagyobb, meghatározó intézményi vásárlóit kívánja tömöríteni. Ezen felül célul tűzi ki a hasonló érdekeket képviselő vezető informatikusok külföldi szövetségeivel való rendszeres kapcsolattartást és együttműködést.
Internet Szolgáltatók Tanácsa
Képviselő: Martos Balázs.
Az Egyesület célja a magyarországi internet szolgáltatók szakmai koordinációs és érdekvédelmi képviselete, különös tekintettel a .hu TLD adminisztráció szabályozására.
Informatikai és Könyvtári Szövetség
Képviseli: Ramháb Mária.
A könyvtárak és informatikai intézmények szakmai, képviseleti, érdekegyeztető szervezete. Célja a könyvtárak működőképességének fejlesztése, a könyvtárakban található értékek megőrzése, a könyvtári és információs szolgáltatások színvonalának emelése, a jogszabályok és szakmai követelmények érvényesítése. Többek között szakmai továbbképzéseket szervez, és részt vesz a könyvtárakat érintő jogszabálytervezek kidolgozásában.
Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Alapítvány
Képviseli: Molnár Szilárd
Az ITTK egy hálózatba szerveződő kutatói közösségnek otthont adó intézmény. Küldetésnyilatkozatának megfelelően az információs társadalom formálódó tudományának (information society studies) egyes területeit multidiszciplináris társadalomtudományi háttérrel rendelkező kutatóival műveli meg, akiknek a tevékenysége egy-egy témakör igényes és folyamatos gondozása érdekében szakmai műhelyekben folyik. A fiatal kutatók bevonását „utánpótlásnevelő” intézmény segíti.
Infopoly Alapítvány az Elektronikus Demokráciáért
Képviseli: Dombi Gábor
Alapítvány célja a demokratikus elvek, szabadságjogok érvényesítése és népszerűsítése az Interneten keresztül. Működésével elő kívánja segíteni, hogy az Internet magyarországi és nemzetközi használata során maradéktalanul érvényesüljön a véleménynyilvánítás, az információ közlésének és az információhoz jutásnak a szabadsága. Támogatni kívánja az Internet használat tömeges elterjedését, és azt, hogy a polgárok, társadalmi szervezetek és gazdasági társaságok mind tágabb utat találjanak az információtechnológiai eszközök elterjesztéséhez, s a digitális szakadék leküzdéséhez.
Magyar Természettudományi Egyesületek Szövetsége
Képviseli: Lőrincze Géza.
A MTESZ 1948-ban alakult meg. Célja volt, hogy az alapító 14 szakmai egyesület munkáját koordinálja, együttműködésüket segítse, érdekeiket képviselje. Ma 43 egyesület tartozik a Szövetséghez; a hazai országos szakmai-tudományos egyesületek szinte mindegyike tagja az MTESZ-nek.
IT-Mentor Egyesület
Képviseli: Gáspár Mátyás.
Az Egyesület küldetése az IT-mentor szakma, képzés és foglalkoztatás fejlesztése, társadalmi közvetítők, netsegédek érdekvédelme. Az Egyesület az ország egész területén dolgozó IT-mentorokat tömöríti, rendes tagjai természetes személyek.
Magyar Innovációs Szövetség
Képviseli Koós Attila.
A szövetség innovációs ügynökséget működtet, amely térítésmentesen az alábbi szolgáltatásokat nyújtja: találmányok bejelentése és hasznosítása, üzleti partnerközvetítés, társas vállalkozások létrehozása, kockázati tőke bevonása, ill. közvetítése üzleti, marketing, pénzügyi, technológiai és jogi tanácsadás. Fontos emellett a kéthetenként információs kiadvány, a Hírlevél megjelentetése az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központtal közösen (pályázati lehetőségek, üzleti ajánlatok, innovációs rendezvények stb.), szakmai konferenciák, szimpóziumok szervezése, fiatal, tehetséges újítók, illetve kezdő innovatív vállalkozók támogatása.
Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ)
Képviseli: dr. Mlinarics József.
A szövetség alapcélkitűzése: szervezni és összefogni az adatbázis fejlesztés, forgalmazás és az információ szolgáltatása területén tevékenykedő tagokat, szakmai, jogi és etikai szempontból egyeztetni és képviselni a tagok érdekeit. Megalakulása óta tart nyilvános, illetve zártkörű rendezvényeket a kötetlen információáramlás elősegítése érdekében. Főbb tevékenységei közé tartozik az adatbázisokban megjelenő szerzői és szomszédos jogok védelmét szolgáló eszközök kidolgozása, valamint az ilyen célt szolgáló szervezetek támogatása.
Hungarnet Egyesület (NIIF)
Képviseli: dr. Bakonyi Péter.
Az egyesület célja a NIIF programban résztvevő, a szélesebb értelemben vett akadémiai szférához tartozó intézmények képviselete a számítógépes hálózati fejlesztések terén a hazai és nemzetközi szervezetekben.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Képviseli: dr. Risztics Péter.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), mint a magyar felsőoktatás magas presztízsű intézménye, hivatásának tekinti az erős alapképzésre épülő differenciált, több szintű, a szaktudományok minden szintjén megvalósuló minőségi oktatást, elitképzést, kutatást és műszaki fejlesztést. A BME a következő években az Információs Társadalom Mintaegyetemévé kíván válni.
Pánerurópa Jogász Unió
Képviseli: Dr. Mayer Erika
A PJU olyan, jogászokból álló egyesület, amely a szakma szerveződésével kívánja támogatni Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását. A szervezet a magyar jogászok felkészítésében, az uniós jogra vonatkozó ismeretek széles körhöz való eljuttatásában, a gyakorló jogászok szakmai képzésében, a közös jog továbbfejlesztésében és gyakorlati alkalmazásában kíván tevékenyen részt venni, és az Európai Unión belüli szakmai kapcsolattartást olyan rendezvények megszervezésével szeretné elősegíteni, melyek az európai jog kialakításához, fejlesztéséhez, egységes értelmezéséhez is hozzájárulnak.
Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége
Képviseli: Kornai Gábor
A Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének legfőbb célja, hogy a tagok és a társadalom érdekében összefogja mindazon vezetési tanácsadó cégeket és tanácsadókat, amelyek/akik szigorú szakmai és etikai követelményeket elfogadva elősegítik a vezetési tanácsadási szakma megbecsülését, szakmai szabályainak kialakítását és azok megtartását.